ACTA RADICALIA    ARCHIVUM SAECULARE

Acta radicalia

Classis X.

Diversa extraserialia et miscellania

A sorozatokból kimaradt vegyes iratok

Mindazokat az iratokat, amelyeket a Batthyány-féle rendezéskor tárgyuk szerint a többi kategóriába elhelyezni nem tudtak, ebbe a kategóriába tették. Éppen ezért nagyon nehéz, szinte lehetetlen a tárgy meghatározása.

A sorozat 357. számig megy. Eredetileg 347. szám volt, a többi tizet később iktatták hozzá, mint köz- és művelődéstörténetileg fontos iratokat, amelyek a Nr. 196-ból kerültek elő, de ott a missilisek közt helyük nincs.

A sorozathoz tartozik még egy "Elenchus Classis X. Diversa extraserialia et miscellanea sub Cardinale Primate de Batthyán confectus". Ivrét nagyságú, papírkötésű könyv. Az első 12 (számozatlan oldalon) "Index in hoc elencho reperibilium" található, mely a címszó mellett a jelzetet (numerus) adja meg. Utána a számozott lapokon van a tulajdonképeni Elenchus, amely tartalmazza az irat jelzetét és bőséges tartalmi kivonatát. A Batthyány féle rendezéskor az Elenchus a 196. számmal befejeződött, a 197-353. számú iratokat később vezették be, a 354-369. számú iratok pedig nincsenek bejegyezve. Az elenchus az Act. Prot. 68. szám alatt található.

 

 

 

61. capsa

1.

Esterházy Pál nádor bizonyságlevele Keresztély Ágost indigenátusáról

1709

61. capsa

2.

II. Ferdinánd király védlevele Zatmáry Miklós részére

1627

61. capsa

3.

III. Károly határozata Pozsony vármegyének és Pozsony városának Keresztély Ágost ünnepélyes fogadtatásáról

1713

61. capsa

4.

III. Károly levele Keresztély Ágosthoz, amelyben kéri, hogy csendesítse le a pestis miatt Pozsony városában kitört háborgást

1713

61. capsa

5.

Keresztély Ágost rendelkezései pozsonyi utazására vonatkozólag

??????

 

6.

Középkori gyűjtemény

 

61. capsa

7.

A tokaji Rákóczi birtokon dolgozó adószedőknek adott utasítások

1688

61. capsa

8.

A szepesi káptalan vizsgálata a Rákóczi hagyatékhoz tartozó ezüstedények tárgyában

1688

 

9.

Középkori gyűjtemény

 
 

10.-12.

Áttéve az X. 196. szám alá

 

61. capsa

13.

Mária királynő halála és végrendelete

1646

 

14.

Áttéve a P. 35. szám alá

 

61. capsa

15.

Várady László, Erdélybe küldött megbízott számadásai

1693

61. capsa

16.

Kromer László hagyatékának összeírása

1627

61. capsa

17.

A Szőllősi féle bányákból járó jövedelmek

?????

61. capsa

18.

A kiküldött bírák véleménye a kassai polgárok ügyében

1651

61. capsa

19.

A török fogságból kiszabadítottak költségei

1699

61. capsa

20.

Kollonics Lipót különböző missilis levelei

1693

61. capsa

21.

Erdélyből küldött levelek a vallásügyre és a fejedelemség állapotára vonatkozólag

1699

61. capsa

22.

Henter Benedek, erdélyi kancellár kérése a királyhoz, hogy a rosszindulatú vádak ellen védje meg

1692

61. capsa

23.

A királyi tanácsosok értekezése Regec váráról és a hozzá tartozó javakról

??????

61. capsa

24.

I. Lipót király levele Orbán István előléptetéséről

1679

61. capsa

25.

Sennyey Istvánnak adott utasítás Bethlen Gábor házassága ügyében

1626

61. capsa

26.

A királyi kincstár idézőlevele a pozsonyi polgárok részére

1654

61. capsa

27.

Brandenburgi Katalin levele a királyhoz

1630

61. capsa

28.

Brandenburgi hadsereg téli elszállásolása Nyitra megyében

1697

61. capsa

29.

Sztrapko város tiltakozása Hanusfalva birtokosai ellen

1635

61. capsa

30.

Hanusfalva lakóinak tiltakozása Lipocz-i Keczer János ellen

1635

61. capsa

31.

Pázmány Miklós levelel Pázmány Péter végrendelete és hagyatéka ügyében

1666

61. capsa

32.

Pozsony város lakosainak összeírása

?????

61. capsa

33.

Nyitra vármegye vizsgálata Pap Péter özvegyének bántalmazása ügyében

1590

61. capsa

34.

A bécsi kamara levele a pozsonyi kamarához a gabonatizedek ügyében

1673

61. capsa

35.

Szapolyai János levele, amelyben Várdai Pál esztergomi érsek jogát a pozsonyi és Pozsony környéki harmincadokhoz megerősíti

1527

 

36.

Középkori gyűjtemény

 

61. capsa

37.

Esterházy Pál nádor levele a pozsonyi kamarához, amelyben költségei összeírását kéri

1700

61. capsa

38.

Tervezet Kassa város gazdasági helyzetének javításáról

?????

 

39.

Hiányzik

 

61. capsa

40.

Az Erdélyi Fejedelemség rendjeinek levele Kollonics Lipót kalocsai érsekhez Csáky László ügyében

1694

61. capsa

41.

Sigray János szepesi prépost levele Kollonics Lipót érsekhez Balther atya botránya ügyében

1699

61. capsa

42.

Több missilis levél Erdélyből Kollonics Lipót esztergomi érsekhez

1699

61. capsa

43.

Bethlen Miklós levele a királyhoz

??????

61. capsa

44.

Kollonics Lipót néhány feljegyzése és néhány épület alaprajza (Brassói kolostor)

??????

61. capsa

45.

Szelepcsényi György érsek zálogleveleinek és kötelezvényeinek kivonata

1690

61. capsa

46.

Temetési költségek

?????

61. capsa

47.

Thoneth Mihály János kérelme Kollonics Lipót esztergomi érsekhez

?????

61. capsa

48.

Győr városának kérelme Kollonics Lipót érsekhez a városban élő nemesek és katonák ellen

1698

61. capsa

49.

Heister generális panaszai Keresztély Ágost érsekhez néhány katona ügyében

?????

62. capsa

50.

A pozsonyi káptalan vizsgálata Magyar István nemessége ügyében

1638

62. capsa

51.

Thurzó Elek országbíró és királyi helytartó bizonyságlevele Baragyán-i Sebestyén megbízásáról

1540

62. capsa

52.

Forgách Zsigmond nádor védlevele Listius István és Viczmandy Kristóf részére

1619

 

53.

Középkori gyűjtemény

 

62. capsa

54.

Több falu kérelme török elleni védelemre

1645

62. capsa

55.

Győr vármegye jelentése a katonaság kihágásairól

1693

62. capsa

56.

Győr vármegye válasza a fenti levélre

?????

62. capsa

57.

A Koppánymonostori apát kérelme a kolostor javainak helyreállítására

?????

62. capsa

58.

Árva, Liptó, Pozsony megye és Debrecen városának kérelme az érsekhez

??????

62. capsa

59.

Kollonics Lipótnak írt kérelmek és hálák

???????

62. capsa

60.

Kulcs a titkosíráshoz

???????

62. capsa

61.

Gyerekgyilkosságok, boszorkányperek és más bűnügyek az érseki birtokokon

1653-1654

62. capsa

62.

Vizsgálat egy német katonák által végrehajtott gyilkosság ügyében Szunyogdi faluban

1729

62. capsa

63.

Jelentések Kollonics Lipót érsekhez és Keresztély Ágost érsekhez a katonaság által okozott károk ügyében

??????

 

64.

Hiányzik

 

62. capsa

65.

Kutassy János és más diákok által írt ének Verancsics Antal tiszteletére

???????

62. capsa

66.

III. Károly mandátuma Keresztély Ágost érsekhez, hogy Mednyányszky Ferenc csatári és Kiss János arsari püspök esküjét fogadja el

1714

62. capsa

67.

Püspöki, Szúnyogdi, Csölle és Dienesd birtokon vallon katonák által okozott károk

1602

62. capsa

68.

Oláh Miklós megbízólevele

1553

62. capsa

69.

Nagy Bertalan, lék várának kapitányától kapott reverzális Oláh Miklós részére

1553

 

70.

Középkori gyűjtemény

 

62. capsa

71.

Henrik, bajor választófejedelem magyarországi utazásának útvonala

?????

62. capsa

72.

Pálffy Pál nádor bizonyságlevele arról, hogy Lippay György érseknek kétszázötven lovas katonát kell kiállítania

1649

62. capsa

73.

A kasznár elismervénye arról, hogy Esterházy Imre prímás hatezer mérő gabonát adott hadi célokra

1740

62. capsa

74.

Horvátország bánjának elismervénye Radonay Ignác Mátyás apát és Zalavár kapitányának hűségéről

1684

62. capsa

75.

Információ a magdeburgi jezsuitákról

1631

62. capsa

76.

Cris város kérelme Kollonics Lipót érsekhez a királyi adók csökkentése ügyében

1678

62. capsa

77.

Tharrod-i Tamás számára adott idézőlevél

1533

62. capsa

78.

Vallon Jakabnak adott utasítás a mohamedán hitre való áttérésre

??????

62. capsa

79.

Nógrád megye vizsgálata a pataki lakosok rablása ügyében

1721

62. capsa

80.

A Rákóczi szabadságharc idején írott jobbágypanaszok

1704

 

81.

Középkori gyűjtemény

 

62. capsa

82.

Kollonics Lipót hagyatékának összeírása

1707

62. capsa

83.

Csatári Pál, kalocsai érsek Regensburgban elköltött pénzeiről

1664

62. capsa

84.

Oláh Miklós levele Tompa Ferenc kinevezéséről

1507

62. capsa

85.

I. Lipót király levele a magyar kamarához, hogy a zalavári kapitánynak és katonáknak fizessen

1683

62. capsa

86.

I. Lipót király levele a magyar kamarához, hogy Rottál Kristóf Jánosnak a kölcsönadott tizenhárom ezer mérő gabonát fizesse vissza

1683

62. capsa

87.

I. Lipót király levele a magyar kamarához, hogy a Vindisgratz örökösöknek a kölcsönadott negyvenezer forintot fizesse vissza

1686

62. capsa

88.

Szelepcsényi György érsek levele a bécsújhelyi püspökhöz Bécsben felvett pénzei ügyében

1683

62. capsa

89.

Válasz a fenti levélre

?????

62. capsa

90.

Tájékoztatás a kalocsai érsek és a horvát bán közti perről

?????

 

91.

Hiányzik

 

62. capsa

92.

Sopron város levele Kollonics Lipót érsekhez Prajner Mátyás gyám és a Pavesich örökösök közt kitört viszály ügyében

1688

62. capsa

93.

Az erdélyi gubernium levele Kollonics Lipót érsekhez Bethlen Miklós ügyében

1703

62. capsa

94.

III. Károly mandátuma Keresztély Ágost érsekhez, hogy a királyi pecsétet Simoncsics Horváth János, a király személyes jelenléti bíróságának helytartója halála után Bécsbe szállítsa vissza

1723

62. capsa

95.

Kollonics Lipóthoz írott missilisek

1695

62. capsa

96.

II. Mátyás király különböző rendeletei Pázmány Péter érsekhez

1617-1628

 

97.

Hiányzik - valószínűleg áttéve az X. 196. szám alá

 

62. capsa

98.

II. Mátyás által adott útlevél Pázmány Péter túróci prépostnak Felső - Magyarország részeire

1616

62. capsa

99.

II. Mátyás által adott útlevél Pázmány Péter túróci prépostnak a szabad királyi városokba

1616

62. capsa

100.

Szelepcsényi György, kalocsai érsek Nádasdi Ferenc hűségéről

1660

63. capsa

101.

Tájékoztatás Nagyszombat városa és a diákok közti ellentétekről

??????

63. capsa

102.

Zubák birtokon (Lechniczi uradalom) élő jobbágyok vagyonának összeírása

???????

63. capsa

103.

Jány püspök hagyatékának összeírása

1702

63. capsa

104.

A pécsváradi apátságban található vagyontárgyak összeírása

1703

63. capsa

105.

Bubek Ferenc, Gömör vármegye alispánjának bizonyságlevele Fráter György és a kassai várkapitány szerződéséről

1544

63. capsa

106.

Radecius István, egri püspök levele az esztergomi kanonokokhoz és egy nagyszombati polgárhoz a kanonoki házak eladása ügyében

1574

63. capsa

107.

I. Lipótnak írt levél a Kurlandi hercegség kancellárjának bárósága ügyében

1682

63. capsa

108.

Rákóczi László, Sáros vármegye főispánjának levele a vármegyében lévő katolikusok és protestánsok ügyében

1655

63. capsa

109.

Esterházy Imre, zágrábi püspök különböző számadásai

1712

63. capsa

110.

Nyitra vármegye bizonyságlevele Berenchey Miklós gyilkossági perben való megidézéséről

1656

63. capsa

111.

Vizsgálat Kissáró lakosai által végrehajtott gyilkossági perben

1583

 

112.

Hiányzik

 
 

113.-119.

Középkori gyűjtemény

 

63. capsa

120.

Szapolyai János levele a bozóki préposthoz ötven gyalogos kiállítása ügyében

1530

63. capsa

121.

I. Ferdinánk király levele Várdai Pál érsekhez Heldus Anna, pozsonyi polgár bécsi kórházra hagyott hagyatékának kiadása ügyében

1545

 

122.-123.

Középkori gyűjtemény

 

63. capsa

124.

II. Mátyás utasítása az Ecsed várában lévő levéltár átvizsgálására

1618

63. capsa

125.

A kassai magiszrátus felállításáról szóló jelentés

1700

63. capsa

126.

Javaslat a lévai váron kívül lévő házak és földek eladására

?????

 

127.

Középkori gyűjtemény

 
 

128.

Hiányzik

 

63. capsa

129.

Raduly, havasalföldi vajda levele Homonnai Drugeth Bálinthoz, amelyben barátságáról biztosítja őt

1616

63. capsa

130.

Királyi határozat a magyar kamarához, amelyben arról értesítik, hogy ezentúl kizárólag a királytól függ

1692

63. capsa

131.

Főpapok levele a királyhoz a bor kimérésének nehézségei miatt

??????

63. capsa

132.

Királyi tervezet a római kúriába küldendő ágens ügyében

??????

63. capsa

133.

Szelepcsényi György kérelme, hogy helytartói funkcióit továbbra is elláthassa

?????

 

134.

Hiányzik

 

63. capsa

135.

Esterházy Miklós kérelme a királyhoz a Thurzó család női ágának örökösödése ügyében

1636

63. capsa

136.

Vádirat Osztrosich Mátyás ellen a Thököly felkelésben való résztvétele miatt

1683

63. capsa

137.

Jelentés arról, hogy Regéc várának tiszttartója Sennyey Sándor embereinek nem engedte meg a Báthori szőlők leszüretelését

1635

63. capsa

138.

Az ifjabb Listhius János megbízólevele a pozsonyi káptalanban

1668

63. capsa

139.

Klobusiczky Zsigmond bizonyságlevele Fejérpataky Rafael szolgáinak bántalmazása ügyében

1654

63. capsa

140.

II. Rudolf király megbízólevele

1592

63. capsa

141.

I. Ferdinánd király mandátuma Zágráb és Körös megye részére Krussell János nemes ügyében

??????

63. capsa

142.

Kodermann András János levele a pozsonyi kamarához a Buccari kerület sószállítása ügyében

1679

63. capsa

143.

A szepesi káptalan bizonyságlevele Beniczky András tiltakozásáról Győry János ellen gyilkossági ügyben

1633

63. capsa

144.

Váradi György püspök levele a magyar főpapokhoz a veszprémi püspök panasza ügyében

1548

63. capsa

145.

Bezerédy István, pápai kapitány bizonyságlevele a vásárhelyi Bokros György és felesége török fogságba eséséről

1688

63. capsa

146.

Wszetinei jobbágyokra, akik előbb a Ziampachi, majd a Pázmány családhoz tartoztak, vonatkozó különböző mandátumok

1634

63. capsa

147.

I. Lipót mandátuma a pozsonyi kamarához Kollonics Lipót beiktatásáról a kalocsai érsekség javaiba

1688

 

148.

Hiányzik

 

63. capsa

149.

Sebestény András erdélyi püspök elismervénye Tenturicz István bécsi regisztrátor kijelentéséről

1600

63. capsa

150.

Szelepcsényi György érsek kérelme a királyhoz a magyar kancellár ügyében

1672

63. capsa

151.

Levelezés Esterházy Miklós nádor és a klérus viszálya ügyében

1634

63. capsa

152.

A kissárosi lakosok gyilkossági perének leírása

1584

63. capsa

153.

Esterházy Miklós nádor levele az esztergomi káptalanhoz Nádasdy Pál tiltakozó levelének kiadása ügyében

1630

63. capsa

154.

Bossányi Eszter, Forgách Miklós özvegye által indított per Jakusits János és szolgái ellen fia, Forgách Ferenc meggyilkolása ügyében

1647

63. capsa

155.

Tájékoztatás Lengyelország és Bulgária állapotáról és Árva vármegye Pik féle felkelésben elszenvedett kárairól

1677

63. capsa

156.

Kollonics Lipót halála után a pozsonyi kúriában maradt tárgyak jegyzéke

1707

63. capsa

157.

Batthány Kristóf több levele mostohalányához házassága ügyében

?????

 

158.

Hiányzik

 

63. capsa

159.

Pázmány Péter és Kollonics Lipót érsekhez küldött különböző levelek

??????

 

160.

Hiányzik - valószínűleg áttéve az X. 196. szám alá

 

63. capsa

161.

Az Erdélyi Fejedelemség országgyűlésén kidolgozott utasítás az erdélyi kancellária számára

1695

63. capsa

162.

Tájékoztatás Fogaras várának állapotáról és helyzetéről

????

63. capsa

163.

Értekezés arról, hogy Fogaras földjére kell-e főkapitányt kinevezni

1699

63. capsa

164.

Fogaras várához tartozó helyek leírása, amelyeket idősebb és ifjabb Apaffy Mihály megszerzett és eladott

????

63. capsa

165.

Barberini bíboros és több jezsuita atya ajánlása Szelepcsényi György részére

1634

63. capsa

166.

Meczenzeff birtokon lévő cipész céh szabályzata

1626

63. capsa

167.

A király levele Szelepcsényi György érsekhez, amelyben szabad járást ad Bécs városába

1671

63. capsa

168.

Várdai Pál érsek levele Frangepán Kristóf és Táti János részére, amelyben kölcsönös védelmet ígér

1527

63. capsa

169.

Pázmány Péter, túróci prépostnak adott útlevél a felső-magyarországi zavargások lecsillapítására

1616

 

170.

Hiányzik

 

63. capsa

171.

Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem nyílt levele Tholdy Albert szolgájának, Moré Györgynek körözéséről

1548

63. capsa

172.

A Meczenzeff birtokon lévő asztalos céh szabályzata

1626

 

173.

Hiányzik

 

63. capsa

174.

A királyi helytartó mandátuma Thurzó Jánoshoz a neki elzálogosított szőlők kiváltása ügyében

1536

63. capsa

175.

Vizsgálat Kázmér Péter elfogásáról

1678

63. capsa

176.

Vizsgálat Pinke Albert, érseki jobbágy megvesszőzése ügyében

?????

 

177.

Hiányzik

 

63. capsa

178.

A nagyszobati rektor kérelme a városi szenátustól a diákok és az akadémiai tisztviselók polgárjogának ügyében

?????

63. capsa

179.

A prímási levéltárban található, a magyar történelemre vonatkozó iratok összeírása

?????

63. capsa

180.

Forgách Ádám bizonyságlevele arról, hogy Szelepcsényi György érsek semmiféle levelezést nem folytatott a hűtlenséggel vádolt Nádasdy Ferenccel

1670

63. capsa

181.

Királyi mandátum Lippay György, veszprémi püspökhöz, hogy a Daróczi vár elzálogosításából befolyt összeget a pozsonyi vár restaurálására fordítsa

1636

63. capsa

182.

Vittnyedi István Keczer Ambrushoz küldött levele a protestáns vallás védelmében

1669

63. capsa

183.

I. Lipót saját kezű levele Szelepcsényi György érsekhez, amelyben sűrgősen magához kéreti

1681

63. capsa

184.

Két szerzetes bizonyságlevele arról, hogy Radonay Ignác, pécsi püspök Kollonics Lipót érsek egy rendeletével szembehelyezkedett

1690

63. capsa

185.

Bethlen István levele a nádorhoz, amelyben a király iránti hűségéről biztosítja

1636

63. capsa

186.

II. Ferdinánd mandátuma Losy Imre egri püspökhöz arról, hogy Homonnai Drugeth Bálintot Felső-Magyarország kapitányává nevezte ki

1636

63. capsa

187.

Nagyszombat városának vizsgálata az érsekség által használt bor mértékek ügyében

1728

63. capsa

188.

Patatich Miklós, Horvátország és Szlavónia jegyzőjének bizonyságlevele arról, hogy Zrinyi Péter a fogságában lévő Czindery Györgyöt elengedte

1670

63. capsa

189.

Különböző jobbágykérelmek Kollonics Lipót érsekhez

??????

63. capsa

190.

Különböző levelek Losy Imre és Pázmány Péter érsekhez

??????

63. capsa

191.

Különböző levelek Losy Imre és Pázmány Péter érsekhez

?????

135. doboz

192.

Német nyelvű missilis levelek

?????

63. capsa

193.

Különböző levelek Losy Imre és Pázmány Péter érsekhez

??????

63. capsa

194.

Jench János, pozsonyi luteránus prédikátor által keltett zavargásra vonatkozó iratok

1634

 

195.

Hiányzik

 

81.-110. doboz

196.

Az esztergomi érsekekhez írt különböző missilis levelek

?????

 

197.-199.

Hiányzik

 

111. doboz

200.

Barkóczy Ferencnek írt dicsőítő hálaének

?????

111. doboz

201.

Barkóczy Ferenc levelezésének protocolluma

1744-1745

111. doboz

202.

A poszonyi várban lévő keresztelő kápolna felszentelésének dokumentuma

??????

111. doboz

203.

Batthyány József prímás levelezésének protocolluma

1777-1787

111. doboz

204.

Batthyány József prímáshoz érkezett kérelmek protocolluma

1789

 

205.

Hiányzik

 

112. doboz

206.

Foktű birtokra vonatkozó akták

1787

112. doboz

207.

Kismark birtokra vonatkozó ügyek

1787

112. doboz

208.

Fabrius Ferenc presbiter támogatása

1792

112. doboz

209.

Kamarai határozat Török tanácsosnak a szepesi káptalanból kiadandó akták ügyében

1774

112. doboz

210.

Érsekapátiban található kincstár leírása

1426

112. doboz

211.

A prímási levéltárból kiadott dokumentumok listája Óbuda és Visegrád birtokra vonatkozólag

????

112. doboz

212.

Néhány oklevél leírása

??????

112. doboz

213.

Szerződés Kollonics Lipót és a királyi kamara között a meghalt szerzetesek hagyatékának ügyében

1703

 

214.

Áttéve az A. 85. szám alá

 

112. doboz

215.

Az egri püspöknek kiadott és visszavett iratok jegyzéke

?????

112. doboz

216.

Garamszőlős vásártartó privilégiuma

?????

112. doboz

217.

Boronkay jelentése a prímási levéltárról

1781

112. doboz

218.

Somogy városára vonatkozó iratok

1781

113. doboz

219.

A Prímási Levéltár pozsonyi raktárában található, a győri püspökségre vonatkozó iratok jegyzéke

1727

113. doboz

220.

A haldoklók és halottak pozsonyi Szűz Mária társasága kérése Lippay érsekhez a kölcsönük ügyében

1651

113. doboz

221.

A kancellár levele Lippay György érsekhez, amelyben a magyar hadsereg Sztíriai hadmozdulatairól értesíti

1657

113. doboz

222.

Szelepcsényi György érsek levele a nyitrai püspökségnek, amelyben elismeri a tisztviselői által okozott károkat

?????

113. doboz

223.

Bársonyi egri püspök levele Szelepcsényi György érseknek, amelyben elnézést kér mulasztásaiért

1676

113. doboz

224.

Csanády Anna kérelme az érsekhez férje, Semsey Pál fogságból való szabadulása ügyében

1680

113. doboz

225.

Dvornikovics Mihály, váci püspök panasza Szelepcsényi György érseknek a nádorválasztással kapcsolatban

1694

113. doboz

226.

Jóslat az 1638-as évre

?????

113. doboz

227.

I. Lipót király mandátuma a veszprémi püspöknek sümegi elhagyott ferences kolostor ügyében

1670

113. doboz

228.

Ferdinánd király levele Pázmány Péter érsekhez Jents János pozsonyi prédikátor ügyében

1634

 

229.-231.

Hiányzik

 

113. doboz

232.

Zsigray János szepesi prépost tájékoztatása a Rákóczi birtokokon történő csodás jelenségekről, például a könnyező Szűz Máriáról

1697

113. doboz

233.

III. Károly mandátuma Keresztély Ágost érsekhez a tanácsosok hivatali esküje ügyében

1720

113. doboz

234.

Papp Gáspár özvegyének, Major Ilonának megbízólevele

1727

113. doboz

235.

III. Károly mandátuma az új pozsonyi bíró hivatali esküje ügyében

1728

113. doboz

236.

Királyi határozat Gindl Fülöp és Krapff Ferenc viszálya ügyében

1720

113. doboz

237.

Nagyszombat város tájékoztatása a kanonok ügyében

1730

113. doboz

238.

Esztergom város magisztrátusának elismervénye a cipész céh szabályzatáról

1730

113. doboz

239.

A pécsi püspök patrónusi jogairól

1731

113. doboz

240.

A pozsonyi káptalan tájékoztatása az új kanonokok panaszairól

1732

113. doboz

241.

A késmárki Thököly kápolna

1734

113. doboz

242.

A királyi helytartótanács tájékoztatja Esterházy érseket a lőcsei magisztrátus és Veber Mátyás közti viszályról

1735

113. doboz

243.

A királyi helytartótanács mandátuma az érsekhez néhány alapítvány jóváhagyása ügyében

1740

113. doboz

244.

Szabolcs vármegye a hajdú városok feletti joghatóságot kéri

?????

113. doboz

245.

Csáky érsekhez küldött különböző beadványok

1754-1756

113. doboz

246.

Nagy Gábor presbiter kérelme Barkóczy érsekhez és a királyhoz, amelyben közli, hogy ő királyi vérből származik

??????

113. doboz

247.

A dorogi posta Esztergomba való áthelyezésének aktái

1762

113. doboz

248.

Batthyány Károly tájékoztatja Barkóczy érseket közelgő házasságáról

?????

113. doboz

249.

Timon János kinevezése jószágigazgatóvá

1707

113. doboz

250.

Kovács József kérelme Barkóczyhoz nemessége ügyében

1762

113. doboz

251.

Stulhofferin Anna Mária kérelme a királyhoz egy irat kiadása ügyében

1753

113. doboz

252.

Leszkovszky Ferenc felmentése

1778

 

253.

Áttéve az A. 85. szám alá

 

113. doboz

254.

Néhány ismeretlen terület térképe - Áttéve a térképek közé

?????

113. doboz

255.

Borsiczky Katalin és Horeczky Imre válópere

1729

113. doboz

256.

Nógrád megye települései

????

113. doboz

257.

Mérey Mihály, szekszárdi kapucinus apát megbízólevele az apátság javainak helyreállítására

1761

113. doboz

258.

Loviskovics István szepesi kanonok végrendelete

1719

113. doboz

259.

Csáky Miklós érsek halála után a szentkereszti uradalomban maradt tárgyak jegyzéke

1757

113. doboz

260.

Barkóczy Ferenc végrendeletének másolata

1765

113. doboz

261.

Szunyogh Gáspár kikéri unokáját a kolostorból

1656

113. doboz

262.

A Cassa parochorum-mal kapcsolatos megjegyzések

?????

113. doboz

263.

Plonics Antal, bakai plébános beszámolója a várkonyi plébános végrendeletének végrehajtásáról

1794

 

264.

Hiányzik

 

113. doboz

265.

A katonai rend vörös csillag rendjének bevezetése

1723

113. doboz

266.

Az orthodox püspök sérelmei

1739

113. doboz

267.

Széchényi György érsek által alapított pozsonyi és a pesti kórház közti egyezség

1726

113. doboz

268.

Az esztergomi őrkanonok negyedére vonatkozó megjegyzések

?????

113. doboz

269.

Az elintézett ügyek listája mutatóval ellátva

1786

114. doboz

270.

Liszkó birtokra vonatkozó iratok

1783

113. doboz

271.

Különböző előléptetések iratai

1711-1739

113. doboz

272.

Boronkay Imre kinevezése a királyi tábla ülnökévé

1795

 

273.

Hiányzik

 

113. doboz

274.

Az egri püspökség a beregszászi malom iratait kéri

1796

113. doboz

275.

A pozsonyi érseki palotával szomszédos Ormosdi ház ablakairól szóló jelentés - Áttéve a G. 125. szám alá

1800

 

276.

Hiányzik - Levéltárra vonatkozik, valahol megvan !!!!

 

115. doboz

277.

Jelentsich József levéltáros iratai

?????

116. doboz

278.

Varlandy József levéltáros iratai

1791-1792

117. doboz

279.

Dvornikovics levéltáros iratai

1792

118. doboz

280.

Megjegyzések a világi és az egyházi levéltárra vonatkozólag

?????

119. doboz

281.

Grasalkovich gróf levelei

1752-1772

119. doboz

282.

Királyi Tábla személyzete

1799

 

283.

Hiányzik

 

119. doboz

284.

Esterházy Ferenc jókívánságai Károly főhercegnek

??????

119. doboz

285.

A Directorium személyzete

1797

119. doboz

286.

A hadsereg velencei hadmozdulatai

1798

119. doboz

287.

A pozsonyi diákok kihágásai

1796-1798

119. doboz

288.

Lacroix herceg fogadása Esztergomban

1798

119. doboz

289.

Berger Jakab megküld Fraiczel Eleonorának néhány hazafias beszédet

1798

119. doboz

290.

Komárom vármegye megyeházának újjépítéséhez segítséget kér

1798

119. doboz

291.

A pozsonyi templom Szent János kápolnájának leírása

1732

119. doboz

292.

Nyitra vármegyében építendő utak jegyzéke

?????

119. doboz

293.

Nyitra vármegye gúnyirata az érsekhez

?????

119. doboz

294.

Jelentés Bécsből Krakkó helyzetéről

?????

120. doboz

295.

Szabad királyi városok kérelmei az érsekhez

??????

120. doboz

296.

Cseh Ferenc és Gáspár Pál védelmet kér az érsektől

1799

120. doboz

297.

Jelentések a porosz-francia háborúról

?????

121. doboz

298.

Megyegyűlésekkel kapcsolatos jelentések

1798

121. doboz

299.

Jószágigazgató jelentései

?????

122. doboz

300.

Az esküdtek bérezésére vonatkozó iratok

1785

123. doboz

301.

Az esküdtek bérezésére vonatkozó iratok

1791-1799

124. doboz

302.

Kérelmek és ajánlások védelemért

1796-1797

124. doboz

303.

Kérelmek és ajánlások védelemért

1798

125. doboz

304.

A vallásalap vagyona kapcsán beérkezett kérelmek protocolluma

?????

125. doboz

305.

Kérelmek és ajánlások védelemért és támogatásért

??????

126. doboz

306.

Kiadott iratok protocolluma

1798-1799

127. doboz

307.

A legfelsőbb tanács prefektusának és titkárának jelentései Károly Ambrus prímáshoz

1808

127. doboz

308.

Különböző udvari jelentések a prímás tűzifájáról

1808

127. doboz

309.

Kondé József Benedek jelentés a komáromi erődítmény restaurálásáról

1808

127. doboz

310.

Kondé József Benedek jószágigazgató jelentései Károly Ambrusnak

1808-1809

127. doboz

311.

Pozsony város rendelkezései árvíz idején

1809

127. doboz

312.

Károly Ambrus prímás és a magyar kamara szerződése a jezsuiták régi iskolaépülete tárgyában

1808

127. doboz

313.

Levelezések protocolluma

1808

127. doboz

314.

A kassai gránátosok (Grenatarius) védelmet kérnek az érsektől

1809

127. doboz

315.

Zgurits Ferenc kérelme kancelláriai állásért

1808

128.-132. doboz

316.

Károly Ambrushoz írt különböző kérelmek

1808-1809

133. doboz

317.

A császári-királyi tanács beadványai

?????

133. doboz

318.

Úrbéri osztályozás leírása

????

133. doboz

319.

Ferdinánd főherceg és Beatrix hercegnő naplója

?????

133. doboz

320.

Batthyány József hercegprímás tiszteletére írt dicsőítő ének

????

133. doboz

321.

Tervezet Moson vármegye dica összeírására

1782

133. doboz

322.

Sigray báró bemutatványa a Sárvízi csatornák kiépítésére

1784

133. doboz

323.

Kérvény a nemzeti iskolák támogatására

1785

133. doboz

324.

A királyi tanács körlevele a jobbágyok verésének megakadályozására

1786

133. doboz

325.

A bécsi kamara határozata egy császári rendelettel kapcsolatban

1784

133. doboz

326.

Királyi tanács beadványa

1787

133. doboz

327.

Az érsek nyílt levelének továbbítása az erdélyi kancellária felé az erdők megőrzésének ügyében

1787

133. doboz

328.

Kovacsics Márton munkaterve

1787

133. doboz

329.

A császári adószedés rendje

1790

133. doboz

330.

Zágráb megye előterjesztése Magyarország régi jogainak visszaállítására és bán választásra

1790

133. doboz

331.

A helytartótanács beadványa a magnézium bányászat beszüntetéséről

1790

133. doboz

332.

Lázár József kérvénye házassága ügyében

1791

133. doboz

333.

Körlevél Bécs új politikai alkotmányáról

1791

133. doboz

334.

Galgóczy Antal, Pozsony megyei alispán levele Ormosdy jószágkormányzóhoz az osztrák-magyar határ kiigazítása ügyében

1792

133. doboz

335.

Helytartótanács beadványa Szereden és Hosszúfalun kialakítandó téli szállás ügyében

1792

133. doboz

336.

Tájékoztatás a pozsonyi mértékekről

1793

133. doboz

337.

A helytartótanács beadványa a Pozsony megye alispánjának tartozásáról

?????

133. doboz

338.

A helytartótanács határozata bölcsész hallgatók letelepítéséről Szombathelyen

1793

133. doboz

339.

Tájékoztatás az Oroszországba történő borkivitelről

1793

133. doboz

340.

Reitaller Mátyás cenzor levele a prímáshoz a magánkiadás beszüntetéséről

1793

 

341.

Hiányzik

 

133. doboz

342.

Magyarország teljes kataszteri felmérése

1794

133. doboz

343.

Pálffy Károly iratai tartozásáról

1756

133. doboz

344.

Batthyány József kalocsai érsek határozatai a küldöttek bérezéséről

1766-1768

133. doboz

345.

A Főszékesegyházi Könyvtárban található, Batthyány Fülöp által adományozott könyvek jegyzéke

????????

133. doboz

346.

Kimutatás a bevételekről

1788

133. doboz

347.

Olasz nyelvű protocollum kikötő bevételekről

1790-1843

133. doboz

348.

Lányi Károly személyes iratai

??????

133. doboz

349.

Úriszéki jegyzőkönyv

1727

133. doboz

350.

Ebnei György, soproni polgár bűnpere

?????

133. doboz

351.

Két fiatalabb Vitnyédi testvér élelmezésének költségei

1674

133. doboz

352.

Grösser Ferenc hadnagy házassági ügye

?????

133. doboz

353.

Veer de Muron család oklevele

????

134. doboz

354.

Az esztergomi érsekség bevételei és kiadásai Kollonics Lipót érseksége idején

1687-1700

134. doboz

355.

Gazdasági számadások és ezzel kapcsolatos levelezés

1669-1677

134. doboz

356.

Kerekes János jelentése az esztergomi érsekség tisztviselőiről

XVII. század eleje

134. doboz

357.

Pénzbeli elszámolás

1597

134. doboz

358.

A tardoskeddi uradalom elszámolása

1583

134. doboz

359.

A tardoskeddi uradalom elszámolása

1589

134. doboz

360.

A nagyszombati uradalomban termelt új bor mennyiségről szóló számadás

1601

134. doboz

361.

Az esztergomi érsekség bevételeiről készült elszámolás

1580-1581

134. doboz

362.

Az esztergomi érsekség bevételeiről készült elszámolás

1597

134. doboz

363.

Különböző gazdasági ügyekben történt levelezés

1580-1606

135. doboz

364.

Az esztergomi érsekség bevételeiről készült elszámolás

1576-1616

135. doboz

365.

Az esztergomi érsekség tisztviselői

1551-1603

135. doboz

366.

Borelszámolás

1589

135. doboz

367.

Az esztergomi érsekség bevételeiről készült elszámolás

1615-1616

135. doboz

368.

II. Rudolf császár a guttai uradalomból hatvankét darab vizát kér

1582

135. doboz

369.

Vizsgálat Csery Mihály számadása ügyében a birtokok részletes felsorolásával

1603

Vissza

2010  © Prímási Levéltár Esztergom
Hungary H 2500 Esztergom Mindszenty tér 2.
Phone: (+36) 33 / 411-288
Fax: (+36) 33 / 411-085
All Rights Reserved

www.primarch.hu