ELŐSZÓ
Százhuszonnégy esztendővel ezelőtt, 1874-ben jelentette meg Knauz Nándor esztergomi kanonok, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, prímási levéltáros az Esztergomi Főegyházmegye középkori történetét feldolgozó híres művének, a Monumenta Ecclesiae Strigoniensisnek első kötetét. A Simor János bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek megbízásából indult, eredetileg négy kötetre tervezett sorozatból mindössze kettő jelenhetett meg Knauz életében (a második 1881-ben).
A harmadik kötet, melyet Dedek Crescens Lajos esztergomi kanonok, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja adott ki, egészen 1924-ig váratott magára. Dedek Crescens 1933-ban bekövetkezett halálával ismét megszakadt az oklevelek kiadása, melyek tartalmi feltárásában az új szerkesztő 1349-ig, Telegdi Csanád egyházkormányzati idejének végéig jutott el.
A II. világháború utáni kommunista diktatúra azonban nem kedvezett az egyháztörténeti kutatásoknak, és különösen rosszul tekintettek volna egy olyan műre, amely az Esztergomi Főegyházmegye történetével foglalkozik, akkor, amikor annak főpásztora, Mindszenty József bíboros börtönben és száműzetésben van. A rendszer gyengülésével, Lékai László bíboros idején többször is felvetődött a sorozat újraindításának gondolata, ám erre csak a rendszerváltás után nyílt tényleges lehetőség. Valósággá pedig 1996-ban vált, amikor a Főegyházmegye védőszentje, Szent Adalbert vértanúhalálának ezredik évfordulójára készült. Ekkorra érlelődött meg a szándék, hogy ne hagyjuk Magyarország második legnagyobb Mohács előtti gyűjteményét parlagon heverni, és folytassuk az egyik legjobb színvonalú forrásközlést, a Monumenta Ecclesiae Strigoniensist.
A sorozatot Knauz tervezetét figyelembe véve indítottuk újra: „Gyűjteményes munkánál véleményem szerint mindenek előtt szükséges, de egyszersmind legnehezebb, a határokat, melyeken túl ne terjeszkedjék, megszabni, különben minden terjedelme mellett is mindig csak töredék fogna maradni.
Különösen áll ez történelmi gyűjteménynél s így a tervezett műnél is. Hosszú éveken át fáradhatnánk, gyűjthetnénk, adhatnánk ki kötetet kötetre, anélkül, hogy valaha mond-hatnók, miszerint a tárgy ki van merítve, mert az egyes emberek erejét és élete hosszát felülmúlja.

---